pén. márc 29th, 2024

2020.12.03. csütörtök

Kedves Magyarok!
Sok szeretettel köszöntelek titeket. Buddha vagyok. Gabrielen keresztül szeretnék nektek néhány gondolatot átadni nektek. A nemes 8 rétű ösvényt amiről tanítottalak titeket azt szeretném most jobban elmélyíteni nektek. Nem csak az a fontos, hogy a helyes egyensúlyt megtaláljuk a 8 rétű ösvény között, hanem az is hogy milyen fontossági sorrendet vegyünk fel. Nagyon fontos tudni, hogy mindig szívből cselekedjünk, amit a szív sugall számunkra, azt tegyük. A kimondott szavak mindig felelősségteljesek legyenek és szív gyógyító ereje hassa át. Mindig azt tegyük amire a szívünk visz. Ne az elménkre hagyatkozzunk, mert az becsaphat. Hallgassunk mindig a szívre, mert az a lelkünk mondja. Mert ahol a szív ott a lélek. Minden gondolatunk a most-ban a jelen pillanatra összpontosítsuk, ne legyen a gondolatunk se a múltban sem a jövőben. Mindig hagyatkozz a legeslegelső megérzésre, mert azt a lélek sugallja neked. A többi gondolat valószínű már csak az egó fogja mondatni, ami bezavarhat. Mindig jobban fogsz járni, ha a lelkedre vagyis a szív hangjára fogsz hallgatni, mint az egódra. A szív küldhet számodra megérzéseket, amik pozitívak lesznek számodra. Mindig figyelj arra. amit érzel, és ne hagyd figyelmen kívül. Tartsd tiszteletben az érzéseidet és megérzéseidet. Ne próbáld felülírni az egóval, mert abból semmi jó nem fog kisülni. Mindig a helyes úton járj, és mindig kérdezd meg szívedet, hogy ez jó-e nekem. Fog küldeni számodra egy megérzést, hogy ez pozitív töltetű vagy negatív töltetű. Ha pozitív akkor boldogság élményt és jó érzést fog küldeni számodra. Ha pedig negatív töltetű lesz akkor a szíved össze fog szorulni, és szorító érzést fogsz érezni a szív tájékán. Mindig figyelj arra, hogy a cselekedeteid és szavaid a számodra helyes ösvényt válassza. Mindig tartsd meg az egyensúlyt és légy Önmagad. Buddha vagyok és leszek mindig. Áldásom rád.

Csatornázta: Gabriel

A kép forrása:

https://timesofindia.indiatimes.com/thumb/msid-59174294,width-1200,height-900,resizemode-4/.jpg

 

 3,475 total views,  3 views today