pén. ápr 19th, 2024

Az egó által vezérelt emberek: azaz elveszett lelkek

Hogyan bánjunk az elveszett lelkekkel és miképpen tudunk segíteni rajtuk

Egy egó által vezérelt emberek azaz elveszett lélek 3 ismertetőjegye

Az elveszett lelkek olyan emberek, akik lelkileg sodródnak, és valamilyen oknál fogva eltorlaszolták a magasabb énüktől érkező intuitív útmutatást. Ezzel elvágják magukat a világegyetem végtelen szeretetének érzésétől is, és ez harchoz, dühhöz és szomorúsághoz vezet. Ennek eredményeként egy elveszett lélek élete nagyon nehéz lehet.

Ha jelenleg azon dolgozol, hogy felemeld a rezgésed, és kövesd a legmagasabb utad, akkor valószínűleg nagyon nehéznek találod, hogy kölcsönhatásba lépj elveszett lelkekkel. Ezek az emberek sokszor igen bosszantóak, mivel alacsony rezgési energiát sugároznak, és másokkal kölcsönhatásba lépve meglehetősen taszítóak.

Azonban ha segíteni akarunk nekik, szimpátiával kell reagálnunk, nem pedig haraggal és ellenségeskedéssel. Az elveszett lelkeknek szükségük van a feltétlen szeretetre, jobban, mint bárki másnak, mert ki vannak rá éhezve. Bár ez időnként kihívást jelenthet, a szeret és az elfogadás az egyetlen dolog amit adhatunk, hogy segítsen másoknak, akik eltévedtek.

Íme az elveszett lélek néhány frusztráló tünete, és hogy miképp reagáljunk annak érdekében, hogy segítsünk nekik:

Elveszett lélek 1. tünete – Védekezés

Egy elveszett lélek olyasvalaki, akit az egója hajt, nem a saját felsőbb énje. Mivel ők nagyrészt ego vezéreltek, az elveszett lelkek gyakran érzik szükségét, hogy megvédjék álláspontjukat, és azt állítják, hogy nekik mindig igazuk van, és tudják, hogy mi a legjobb. Még a barátságos tanácsot is, amely valóban segítene egy elveszett léleknek, gyakran azonnal félrelöknek egy “Igen, de…”-vel, sorolva a listát, hogy miért hiszik úgy, hogy a tanács számukra nem működik.

A legjobb reakció erre a védekezésre, hogy elfogadjuk azt. Ne kezdjünk vitába egy elveszett lélekkel, még akkor sem, ha úgy érezzük, hogy a mi tanácsunk az, amire szükségük van.

Ne feledjük, az elveszett lelkek blokkoják a belső útmutatásukat, így nagyon valószínű, hogy blokkolni fogják a hasznos tanácsokat, bárhonnan is érkezzenek. A legjobb dolog amit tehetünk, hogy elmondjuk nekik az ötleteinket, de aztán visszavonulunk a vitától, amikor szembe kezdenek helyezkedni velünk.

Meglepő módon sok ilyen ember később azt mondja majd, hogy “Emlékszem, amikor ezt és ezt mondtad, hogy tényleg jó tanács volt!” Az elveszett lelkek nem szeretik, ha kétségbe vonják az egójukat.

Ezért ha nem vitatkozunk az ellenérveikkel, akkor sokkal nagyobb valószínűséggel hallgatnak a jó szándékú tanácsunkra, mert nem érzik fenyegetőnek a hozzáállásunkat.

Elveszett lélek 2. tünete – Szűk látókör

Sokszor az elveszett lelkeket nem érdekli, hogy elfogadják a különféle embereket, és a különböző döntéseiket. Ha valaki blokkolja a magasabb énje feltétel nélküli szeretetét, nem lesz képes mások felé sugározni ezt a feltétlen szeretetet. Ennek eredményeként a “szeretetüket” csak akkor adják bizonyos embereknek, ha ők olyan módon viselkednek, hogy azzal az egójuk egyetért.

Emiatt az elveszett lelkek gyakran úgy nyilvánulnak meg, mint akik nem tolerálják mások vallását, fanatikusok, rasszisták, homofóbok vagy nőgyűlölők.

Ha úgy érzed, hogy valami, amit egy elveszett lélek mond neked, ami intoleránsank vagy sértőnek tűnik mások irányába, a legjobb rekació erre a viselkedésre, ha nagyon kedvesen elmondod nekik, hogy ez téged zavar, amikor ilyeneket mond, majd hagyod.

Ne feledjük, hogy egy elveszett lélekkel vitába szállni mindig időpocsékolás. Beszéljük meg magunkban, majd lépjünk tovább. Ha nem akarjuk támadni egy elveszett lélek egóját, akkor a legjobb, ha csak hallgatjuk őket.

Elveszett lélek 3. tünete – Ugyanazon hibák ismétlése újra és újra

Sokunknak igénybe vehet néhány próbálkozást, hogy megtanuljuk egy leckét az életben, de egy elveszett lélek számára a minta végtelenül ismétli önmagát. Gyakran megfigyelhetjük, hogy az elveszett lelkek egyik bántó kapcsolatból szökdécselnek egy másikba, miközben krónikusan pénztelenek és munkanélküliek, vagy akár többször letartóztatják őket, vagy börtönbe kerülnek. Hogy tiszta legyen, senki sem tökéletes, és mindannyian hibázunk valamilyen módon. Azonban egy elveszett lélek ismételt hibái nagyon fájdalmasak, és személyes bánatot képesek okozni számukra egy egész életre.

Fel kell ismernünk újra, hogy egy elveszett lélek megszakította kapcsolatát az univerzum szeretetével, ezért nem érti, hogyan hozzon döntéseket, melyek önmaga szeretetén alapulnak.

Egy elveszett lélek elfelejtette, hogyan kell gondoskodnia saját magáról. Ezek a személyek nem a megfelelő döntéseket hozzák meg életükben, mert bántani próbálják saját magukat és másokat. Inkább vakká váltak az univerzum iránymutatására. Sőt gyakran hoznak gyenge döntéseket, mert ezzel csak megpróbálják elterelni a saját figyelmüket, vagy elzsibbasztani annak az ürességnek a fájdalmát, amit a lelki szétválasztottság miatt éreznek.

Ne ítéljük meg, ne büntessük őket, és ne kicsinyeljük le a küzdelmüket!

Egy segítőkész válasszal elfogadhatjuk, ahol éppen vannak, és bárhogyan is, de szeressük őket. Ez nem jelenti azt, hogy lehetővé kell tenni számukra, hogy belerángassanak a kaotikus világukba, de hagyjuk, hogy tudják, hogy törődnek velük, és a legjobbat szeretnénk számukra.

A távolból való szeretetünk is számít!

Valóban nagyon frusztráló tud lenni egy elveszett lélekkel foglalkozni. A védekezésnek, a szűk látókörnek és a folyamatos önmaga ellen elkövetett sérelmeknek nagyon kellemetlen lehet tanúja lenni, és vele kölcsönhatásba lépni. Ennek ellenére ne feledjük, hogy mindannyian a saját utunkat járjuk, és mindannyiunknak megvan a lehetősége olyan módon átutazni az életen, ahogyan választjuk. Bár találhatunk egy magasabb elhivatottságot, az elveszett lelkek az élet kolátozott módon való megtapasztalását választják, és ez végső soron a saját döntésük.

Egyikünk sem szeretné, hogy kényszerítsenek valaminek a gondolatára, vagy hogy elhiggyünk valamit akaratunk ellenére. Ha szeretnénk magunknak a választás szabadságát, akkor lehetővé kell tennünk a választás szabadságát mások számára akkor is, ha úgy érezzük, hogy a választás káros és ártalmas. Elmondhatjuk az igazságunkat, de nem szabad úgy éreznünk, hogy nekünk kell magunkra vállalnunk mások gondolatainak, hiedelmeinek és cselekedeteinek a megváltoztatását.

A nap végén minden, amit a világ elveszett lelkeiért tenni tudunk, hogy elfogadjuk és szeretjük őket.

Ha elég fényesen tudunk ragyogni, talán elég fényt tudunk adni, hogy az elveszett lélek megtalálja a hazavezető utat.

Forrás:  https://angyalforras.hu/tudas/tudasforras/egy-elveszett-lelek-3-ismertetojele

Főkép forrása: https://www.startupdonut.co.uk/sites/default/files/shutterstock_91051661-ego-clash.jpg

 

 4,909 total views,  3 views today