pén. ápr 19th, 2024

A csakra ugyebár szanszkrit szó, aminek a jelentése „kerék” és ami arra utal, hogy a csakrák egy mozgó kerékhez (bár inkább tölcsérhez) hasonlóan forognak. A forgás iránya attól függően változik, hogy a csakra éppen energiát vesz-e fel, vagy ad le, azonban ezek a forgásirányok (és a hozzá kapcsolódó funkciók) minden élőlénynél, embereknél, állatoknál és növényeknél megegyeznek.

A csakráknak bizonyítottan élettani funkciójuk van, mégpedig az, hogy energiával (életerővel) lássák el a test minden egyes részét, beleértve az utolsó kis sejtet is. Így például a gyökér csakrákhoz kapcsolódnak a mellékvese, húgyhólyag, nemi szervek, gerinc, a szakrális csakrához  az ivarmirigyek, nemi szervek , vese és így tovább: minden mirigynek és szervnek meg van a maga csakrája, amely megközelítőleg az endokrin rendszerrel esik egybe.

Ahogyan fentebb is említettem, az emberekhez hasonlóan az állatok is rendelkeznek energiaközpontokkal, csakrákkal. Az ő energiarendszerük tekintetében azonban van néhány lényegi különbség, melyek közül a legszembetűnőbb az, hogy máshogy helyezkedik el, mint az emberekben, vagyis a legtöbb állat, így a kutya esetében is vízszintesen. Ezen felül az állatok rendelkeznek egy plusz fő csakrával, ami a váll fölött helyezkedik el (ez az ún. 8. vagy mellső csakra). Ezt a csakrát sokszor kulcs csakrának is nevezik, hiszen rendkívül erőteljes és utat nyit a többi csakrához.


A kutyusokat és macskákat is kezelhetjük reikivel, ahogyan az emberre is nagyon jó hatással van, úgy házi kedvenceinket is kezelhetjük vele. Kisebb problémákra, tökéletes. Viszont nagy műtéti beavatkozásokat nem igazán helyettesíthetjük a Reikivel ezért forduljunk, mindenképpen állatorvoshoz, vagy vigyük állatkorházba. Sajnos Magyarországon nem igazán elterjett ilyen spirituális szakember aki ezt a technikát is alkalmazza.

A kutyusokat és macskákat kezelhetjük Reikivel, állatorvos tudta nélkül is (mert lehet hülyének néznék az embert, mert nem spirituális beállítottságú), mert ez csak jótékonyan hat házi állatunkra. A lényeg, hogy felírt gyógyszerek mellett alkalmazhatjuk a Reikit.

Az állatok nagy szeretik ezt a jótékony energiát. A titok csak annyi, hogy tegyük rá mindkét kezünket, ne érintsük össze a két kezünket és kérjük be a Reiki energiát. Az állat ha fekszik, vagy éppen ölünkbe van akkor így gyógyíthatjuk. Mikor már nem kér több energiát a kutyus vagy cicus, akkor automatikusan el fog menni tőlünk. A cicáknál ne ilyedjünk meg ha dorombolni kezd, ez az egyik jó jel.

Egy kisebb külföldi beszámolók a kiegészítő Reiki kezelésekről:

Kezdjük a macskákkal:

– „13 éves sziámi macskámnak, Duke-nak pajzsmirigy-állapotot diagnosztizáltak, és erősen ajánlották a pajzsmirigyének eltávolítását. Miután hetekig figyeltem a személyiségének változását és rájöttem, hogy félelem állapotában van, megkértem a műtétet. Duke túlélte, de a gyógyulása lassú volt. Amikor Odilia (Reiki kezelő) odajött és Reiki-kezelést adott kedvencemnek, azonnal a cicusom azonnal befogadta a Reiki energiát. Az állát közvetlenül a kezében volt, és teljes figyelmét odaszentelte neki. Másnap javult az egészségi állapota, mivel a műtét előtt nem volt néhány métertől messzebb, egészen közel volt a rendelő a házunkhoz. Duke műtét utáni ellenőrzését követően a sebész „izgatottan” látta a pozitív véreredményeket – ami Dukes korát tekintve meglepő volt számára. Megjegyezte, hogy lehetséges, hogy végül Duke-ot teljesen megszabadítsák a gyógyszerektől. Odilia (kezelő) továbbra is hosszú távon keresztül kezelte, és ugrásszerűen tovább gyógyult az állapota.”

Marie, a Natural Awakenings magazin kiadója

Majd a kutyusokkal:

– A kutyám, Aiko, rettenetesen szenvedett a csípő diszfázisától, és alig tudta felemelni magát, hogy kimenjen. Úgy tűnt, hogy Odiliával (Reiki kezelő) folytatott ülés után több energiája van, kevesebb fájdalma van, és könnyebben fel tud kelni. Mindig örömmel fogadta őt, és én is. ”

Charlie Betterman

Forrás:

felhasználva:

https://allyouneed.blog.hu/2017/05/02/allati_csakrak

 

 

 8,266 total views,  3 views today