szo. ápr 20th, 2024

Megbocsátás meditációban

Megbocsátás meditációk:

Megbocsátás másoknak meditáció:

Megbocsátás önmagadnak meditáció:

„Megbocsátás – szabadítsd fel magad!” – Gyakorlat

A megbocsátás folyamata révén mindenki békésebbnek, és energikusabbnak érezheti magát. Mint amikor kidobáljuk a súlyokat a hőlégballon kosarából, hogy magasabbra emelkedhessünk. A régről összegyűlt harag, félelem, és sértettség halott súlyok, melyek lelassítanak bennünket, és elszívják életerőnket.

Mindannyiunkban lehetnek súlyok, amiket most rögtön kihajíthatunk hőlégballonunk kosarából. Amikor megbocsátunk a világnak, és benne önmagunknak, könnyebbé válunk, és rengeteg félelemtől szabadulunk meg. Ez a gyakorlat 30-60 percet vesz igénybe, és bizonyosan megéri az

idő-befektetést. Sokan számoltak be arról, hogy önmagában ez a gyakorlat, azonnali, pozitív átalakulásokat hozott életünkben. Íme a szabadság lépései a megbocsátás útján:

1. Tudatosítsuk magunkban a megbocsátással járó előnyöket – A megbocsátásnem egyenlő azzal, hogy kijelentjük: „vesztettem”, vagy „igazad volt én tévedtem”. Nem azt jelenti, hogy valakinek elnézzük valamilyen elhibázott cselekedetét. A megbocsátás egyszerűen szellemünk felszabadításának egy módja, ami által határok nélküli lényekké válhatunk. A jutalom a békesség, az

emelkedett energiaszint – és a megbocsátás az ár. Számomra olyan ez, mint egy alku.

2. Állítsunk össze egy megbocsátási listát .Írjuk le minden egyes élő, vagy elhunyt ember nevét, aki valaha is irritált bennünket. A legtöbben három-négy oldalas listát állítanak össze, és hirtelen olyan emberek neve jut eszünkbe, akikre évekreóta nem is gondoltak. Vannak, akik háziállatok neveit is leírják, és szinte mindenki belefoglalja saját nevét is a listába.

3. Engedjük el, bocsássunk meg – Egy olyan magányos helyiségben, ahol senki nem zavarhat meg, menjünk végig a listán nevenként. Minden egyes személyt jelenítsünk meg tudatunkban, és mondjuk neki a következőt:

„Megbocsátok neked, és elengedlek téged. Nincs bennem kibékíthetetlen harag. Megbocsátásom teljes. Szabad vagyok, és te is szabad vagy”.

A folyamat harminc percet, vagy annál többet igénybe vehet. Mégis fontos, hogy ne hagyjuk abba, míg teljes lista végére nem értünk.

4. Éjszakai oldások – Minden este lefekvés előtt, gondolatban tekintsünk át a napunkat: van valaki, akinek meg kell bocsátanunk? Ahogy az arcunkat is megmossuk minden este, ugyanolyan fontos tudatunkat is megtisztítani éjszakánként, hogy ne halmozódjon fel bennünk sértettség és neheztelés.

5. A megbocsátás folyamatának megsegítésére, hívhatjuk a Megbocsátás Angyalait, Sztamerát, arkangyalok közül pedig Uriel és Zadkiel tudnak hathatós segítséget nyújtani.

A „megbocsátás épülete” – Vizualizációs gyakorlat

Miután ellazulunk néhány lassú, mély lélegzet segítségével, hunyjuk be a

szemünket, és helyezkedjünk el kényelmesen.

Képzeljük el, hogy egy vidéki tájon állunk. Egy út vezet hozzánk. Ezen az úton érkezik minden anyagi, érzelmi és spirituális „ellátmányunk”. Az út áthalad egy épületen, mielőtt elérne hozzánk. Az épületen két ajtó van: egyik az út másik vége felé, másik felénk néz. Ha mindkét ajtó nyitva áll, akkor minden akadálytalanul áramlik hozzánk, és ajándékaink is szabadon áramlanak a világ felé.

Ha bármikor engesztelhetetlenek vagyunk a szívünkben valaki felé, akkor az illető börtönbe zárjuk tudatunkban, és hibáztatásunkkal korbácsoljuk őt. Az illető, akire neheztelünk, tudatunkban be van zárva egy épületbe, melynek ajtaja úgy zárulnak rá, mint a börtönrácsok. Szükségszerűen mi magunk is börtönbe kerülünk azzal együtt, akit elítéltünk, hogy figyelemmel kísérhessük. Minkét ajtó bezárul tehát, és a

bezárt épület elállja az áramlások útját.

Pillantsunk be most rögtön saját épületünkbe, és nézzük meg, ki van oda

bezárva. Lássuk meg, milyen magas árat fizetünk azért, hogy bebörtönöztük őt. Ha készen állunk a megbocsátásra, képzeljük el, hogy az épület ajtajai automatikusan kinyílnak. Vizualizáljuk, hogy aki kilép az épületből szabad, és boldog, mert megbocsátottunk neki. Kívánjunk minden jót a távozóknak. Ha ez nehezünkre esik,

próbáljunk magának a személynek megbocsátani, mert a tetteit elnézni, amiket elkövetett. Ahogy megbocsátunk, érezzük a megkönnyebbülést, a szabadulást, és a megújuló energiát, ahogy elmúlik a sértettségünk. Bizonyosodjunk meg arról, hogy nem ülünk ott egyedül az épületben egónk önmagunkra kimondott ítélete miatt.

Ellenőrizzük gyakran ezt a belső épületet, különösen, amikor fáradtnak, betegnek, vagy félelmekkel telinek érezzük magunkat. Észre fogjuk venni, hogy ilyenkor van a legtöbb ember (beleértve önmagunkat is) bezárva az épületbe. Amint kinyitjuk az ajtókat és kiszabadítunk mindenkit, érzelmi és energiaszintünk jelentősen javulni fog.

Forrás: 
https://angyalforras.hu/angyalok/angyali-technikak/megbocsatas

 

Csodaszer a megbocsátás cikk:

A legújabb kutatások szerint nemcsak érzelmileg gyógyít, de a testi egészségünkre is jótékony hatással van.

Karsten Mathiasent hetekig emésztette a harag. A dán cirkuszigazgatót hónapokkal azelőtt elhagyta a felesége egy másik férfiért.

A negyvenéves Karsten éjszakánként álmatlanul forgolódott az ágyában, miközben elborította a felesége új barátja iránt érzett gyűlölet. A benne kavargó negatív gondolatoktól fájdalom feküdte meg a gyomrát. Aztán esténként inni kezdett, hogy el tudjon aludni.

Végül a gyermekei miatti aggódás győzte meg arról, hogy találkoznia kell azzal a férfival, aki iránt ilyen kínzó haragot érzett.

Amikor a két férfi leült egy asztalhoz a koppenhágai kávézóban, Karsten tudta, hogy meg fog bocsátani felesége új élettársának. Egy csésze kávé helyett egymás után rendelték a feketét, és órákig beszélgettek.

Hazafelé menet Karsten csodálkozva tapasztalta, hogy már nyoma sincs benne haragnak, szomorúságnak. Hónapok óta először fizikailag is jobban érezte magát. Éjszaka úgy aludt, mint a bunda, reggel pedig tiszta elmével, kipihenten ébredt.

– A megbocsátás nagyszerű ajándék, amit saját magamtól kaptam – mondja Karsten.
Gyakran gondoljuk úgy, hogy a megbocsátás valami olyasmi, amit másvalakiért teszünk. A legújabb kutatások viszont azt bizonyítják, hogy ez csak a történet egyik fele.

– Amikor megbocsátunk valakinek, megváltozik a szervezetünk működése – mondja dr. Robert Enright, a megbocsátással foglalkozó nemzetközi intézet, az International Forgiveness Institute alapítója. Enright három évtizede kutatja a megbocsátás erejét, és több könyve jelent meg a témában. – A megbocsátás segít, hogy megszabaduljunk a mérgező haragtól – folytatja –, attól a fajtától, amely szó szerint megöli az embert.

Psychology and Health szaklapban 2009-ben megjelent cikkükben Enright és kollégái arra keresték a választ, hogy szívbetegeknél hogyan befolyásolja a megbocsátás a szív állapotát. Arra jutottak, hogy azoknál, akik a vizsgált időszakban megbocsátottak valakinek, jelentősen javult a szívizom vérellátása, és ez a hatás akár négy hónappal a megbocsátás után is kimutatható volt.

Az eredmények élettani jelenségekkel magyarázhatók. Amikor haraggal és bosszúval teli gondolatok lepik el az agyunkat, a vegetatív idegrendszer mindkét fele egyszerre lép működésbe: a szimpatikus, amely „felpörget” bennünket, illetve a paraszimpatikus, amely megnyugtat. Képzeljük el, hogy az előbbi egy autó gázpedálja, az utóbbi pedig a fék. Mi történne, ha akkor lépnénk a fékre, amikor éppen gyorsítanunk kellene? Igencsak rázós élményben lenne részünk. Pedig a szívünk és a testünk ugyanilyen megterhelő, egymásnak ellentmondó parancsot kap, amikor állandóan haragosak vagyunk.

Megbocsátással nem csupán a szív gyógyítható. A nemzetközi magatartás-orvoslási társaság, a Society of Behavioral Medicine kongresszusán 2011-ben bemutatott vizsgálat szerint a megbocsátás segíthet az álmatlanság enyhítésében. Az észak-karolinai Duke Egyetem Klinikai Központjában végzett vizsgálat azt állapította meg, hogy a megbocsátás erősítheti az AIDS-es betegek immunrendszerét. Évről évre új kutatások bizonyítják: a megbocsátás számos betegség ellenszere lehet – talán még a ráké is.
Rosalyn Boyce az után omlott össze, hogy 1999-ben egy férfi betört londoni otthonába, és megerőszakolta, miközben a nő kétéves lánya a szomszéd szobában aludt. Három héttel később elkapták az elkövetőt, a nőket sorozatban megerőszakoló férfit, és háromszoros életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték.

Rosalyn számára azonban messze nem ért véget a rémálom. Képtelen volt kiverni a fejéből a támadás emlékét, ezért kiköltözött a családi házból is. Alig evett valamit. Poszttraumás stressz szindrómát (PTSD) és reaktív depressziót állapítottak meg nála. Antidepresszánst és nyugtatókat írtak fel neki. A nő felejteni akart, ezért rászokott az italra, és minden este megivott egy üveg bort.

Amikor a mentális és fizikai egészsége tovább romlott, belátta, hogy önmagát kell meggyógyítania. Miután terápiás foglalkozásokon vett részt és utánaolvasott a témának, rájött, hogy az egyedüli megoldás az, ha megbocsát támadójának.

„A megbocsátás számomra azt jelentette, hogy már nem kell semmiféle kapcsolatot éreznem az engem megerőszakolóval, és elszakadhatok a bűncselekménytől – írja Rosalyn. – Amint eldöntöttem, hogy ebből a szemszögből fogok a megbocsátásra tekinteni, hatalmas tehertől szabadultam meg.”

Rosalyn végül egy helyreállító igazságszolgáltatási program keretében 2014 júliusában találkozhatott támadójával, és szemtől szemben megbocsátott neki. – Szinte mámorossá váltam ettől – idézi fel. – Már nem gondolok többet a nemi erőszakra. Volt, nincs.

Marina Cantacuzinónál kevesen értik jobban, hogy mit jelent a megbocsátás. A nő korábban újságíróként dolgozott, manapság a megbocsátással foglalkozó Forgiveness Project alapítója és egyben igazgatója. A szervezet honlapot üzemeltet és kiállításokat rendez, hogy a világ minden pontjáról érkező személyes beszámolók – köztük Rosalyné – felhasználásával kutassa a megbocsátás lehetőségeit és korlátait.

– A megbocsátásnak nem az elnézés vagy a felmentés a lényege – magyarázza a szakember. Ugyancsak gyakori tévhit, hogy a megbocsátás megköveteli az elkövetővel való kibékülést, pedig ez nem így van. Úgy is megbocsáthatunk, ha utána megszakítunk minden kapcsolatot a másik féllel. A megbocsátás a múlt átértékelését követeli meg, hogy képesek legyünk tágabb megközelítéssel és nagyobb együttérzéssel szemlélni a helyzetet és a másik felet.

Cantacuzino azt is hangsúlyozza, hogy a megbocsátás nem jelenti az igazságszolgáltatáshoz való jog feladását. Megbocsáthatunk valakinek, de az illetőnek esetleg így is börtönbe kell vonulnia, vagy más módon kell megfizetnie tetteiért. A nő egyik kedvenc idézete egy fegyenctől származik: „Megbocsátani annyi, mint elengedni a jobb múlt reményét.”

Alexandra Asseily 1966-ban költözött Libanonból Angliába, és a szülőföldjétől távol nézte végig, ahogy a közel-keleti országot szétdúlta a tizenöt éves polgárháború. Úgy érezte, elemészti a hitetlenkedés, hogy az ember ennyi erőszakra képes.

– Meg kellett bocsátanom azoknak, akik elpusztították a valaha csodálatos Libanont – mondja a pszichoterapeuta. Úgy döntött, közelebbről is megismeri azokat a férfiakat, akik kegyetlen harcosok voltak a konfliktusban. – Akkor éreztem, hogy átmentem a saját vizsgámon, amikor már az embert láttam bennünk, nem pedig a szörnyeteget.

Alapító tagja a Libanoni Tanulmányok Központjának az Oxfordi Egyetemen, ahol arra törekszik, hogy a megbékélés és a gyógyulás eszközeként népszerűsítse a megbocsátást. Munkája során gyakran találkozik betegekkel. Megemlít egy Rómában élő asszonyt, aki hosszú évekig volt hűséges csalárd férjéhez, most pedig haldokló rákbeteg. – Az asszony el van keseredve, azt hiszem, felemésztette magát – mondja Asseily, bár elismeri, tudományosan még nem bizonyított, hogy összefüggés volna a harag és a rák kialakulása között.

De lehet, hogy erre nem kell sokáig várni. Robert Enright és Pavel Kotouček szlovák rákkutató közös vizsgálatukban arra keresik a választ, a megbocsátás segíthet-e a rák elleni küzdelemben. Kotouček számtalan olyan esettel találkozott, hogy a beteg keserűsége rontott az immunrendszer működésén. – Komoly bizonyíték van arra, hogy ha erősíteni tudjuk egy rákbeteg immunrendszerét, legyőzhetjük magát a betegséget.

A kutatást egy európai mielómás betegeket képviselő ernyőszervezeten keresztül végzik Európa-szerte, és a páciensek a hivatalos gyógymódok – kemoterápia, sugárkezelés, csontvelő-átültetés, őssejt-transzplantáció – mellett irányított megbocsátásterápiában is részesülnek.
A kanadai Vancouverben élő Azaria Botta 33 éves pedagógiai asszisztens az után ébredt rá a megbocsátás gyógyító erejére, hogy összeveszett az egyik legjobb barátnőjével.

2004 nyarán hátizsákos turistaként Európába indult régi barátnőjével. Beutazták az Egyesült Királyságot, majd megérkeztek Párizsba. A francia fővárosban aztán Azaria barátnője közölte, hogy egy fiatal kolumbiai hátizsákos turistával egyhetes romantikus utazásra megy. Azaria megdöbbent, és dühös lett. Haraggal és csalódással a szívében töltötte el azt a hetet Párizsban. A feje is megfájdult, és gyomorrontás kínozta. Még az után is főtt a saját levében, hogy barátnője sűrű bocsánatkérések közepette visszatért Párizsba. Haragja még Vancouverbe hazatérve sem szállt el. A fejgörcs és a gyomorpanasz is csak az után múlt el, hogy barátnője esedezve bocsánatot kért, és könnyek között kibékültek. Azaria akkor értette meg, hogy a haragja betegítette meg őt.

– Könnyebbnek éreztem magam – mondja Azaria. – Azzal, hogy búcsút intettem a haragnak, megtettem az első lépést a gyógyulás felé.
A szakértők egyetértenek abban, hogy nem csak egy út vezet a megbocsátáshoz. Vannak, akiket az évek során annyira megvisel a gyűlölet és a félelem, hogy tudatosan döntenek a változtatásról. Mások az után látják új megvilágításban a helyzetet, hogy találkoznak az elkövetővel vagy megnéznek egy a témába vágó tévéműsort – mondja Marina Cantacuzino.

Robert Enright úgy véli, megbocsátani sokféleképpen lehet, de az egésznek az alapja az, hogy jóakarattal forduljunk ahhoz, aki megbántott bennünket.

– Ez megnyilvánulhat a tisztelet egy formájában, egy viszonzott telefonhívásban vagy abban, hogy az illetőről egy harmadik félnek jót mondunk – magyarázza. – A látszólagos ellentmondás abban rejlik, hogy miközben könyörületesek vagyunk azokkal, akik velünk nem voltak azok, érzelmileg és néha testileg is meggyógyulunk.

Forrás:

https://www.rd.hu/Csodaszer_a_megbocs%C3%A1t%C3%A1s

Főkép forrása:

https://www.healthyplace.com/blogs/debunkingaddiction/2017/04/why-forgiveness-is-important-in-addiction-recovery

Meditációk forrása:

https://www.youtube.com/

 

 

 

 

 

 7,273 total views,  3 views today