szo. nov 26th, 2022

Szeretettel Üdvözöllek!

Ezt a feladatsort felsőbb Isteni útmutatás és tapasztalat hatása alapján alkottam meg.
A feladatsor lehetővé teszi, hogy megkönnyebbüljünk energetikailag, az elhunyt emberi lelkeket és démonokat és egyéb lényeket eltávolítsuk magunkról. Illetve csakráinkat és auránkat megtiszíthassuk ez által. A feladatsort, sorba kellene elvégezni 1-5-ig. Kb.: 1 óra, max. 1 óra és 10 perc időt vesz igénybe. Ha az 5-ös sós vizes kezelést nem tudnánk elvégezni, áttehetjük másnapra is.

Az feladatsort 5 pontban sűrítettem bele:

1)

Mint mindannyian tudjuk, ez a világ energiákból épül fel. Örökké létező szellemlények, a világ vándorai vagyunk. Sajnos halálunk után, nem mindenki tér haza egyből a fényhazába és ezért itt rekedhetnek elhunyt emberi lelkek.
Haza küldésük ezzel a képen lévő imával lehetséges:

2)

Hétköznapi életünkben rengeteg energia vesz körül. Ahol emberek járnak pl. szupermarketekben, bevásárló központokban, fodrászatban, kozmetikusnál és egyéb helyeken ahol sok ember megfordul, negatív energiákat szedhetünk össze, amit puszta szemmel nem láthatunk.

Nem láthatjuk az szellemvilágot ami itt van közvetlen környezetünkben.
Így pl. nem láthatjuk, az elhunyt emberek lelkeit akik itt maradhatnak körölöttünk. Nem láthatjuk az angyalokat, arkangyalokat aki dolgoznak rajtunk ha arra engedélyt kapnak. Nem látjuk a démonokat sem akik ugyan úgy léteznek mint az angyalok vagy arkangyalok.

Sajnos ha lecsökken az energiaszintünk, a stressz és a kiegensúlyozatlan táplálkozás, és nem megfelelő alvásnak köszönhetően, összeszedhetjük a negatív energiákat és negatív lényeket.
Ilyenkor sajnos, elgyengülhetünk és azt érezhetjük, hogy nagyon gyengék vagyunk és a hátunk közepe majd kilyukad, és olyan mintha egy csomagot hordanánk a hátunkon ami fáj vagy nehéz.
Többször azt érezhetjük, hogy mintha mások szívnák az energiánkat, pedig az a negatív energiának és lénynek köszönhetjük akit összeszedtünk.

Letargikusak és megváltozhat a személyiségünk amikor ilyen elhunyt emberek lelkeit vagy éppen démonikus lény szedtünk össze. A negatív energiákat zuhanyzással le tudjuk mosni az alsóbb aurarétegekről a víz segítségével.

A legnagyobb tisztítást Mihály Arkangyal segítségével érhetjük el, akik az angyalai segítségével megtisztíthatnak minket ha kérjük Mihály Arkangyalt.

A technika a következő:

Üljünk le egy székre, aminek a háttámláhához nem dőlünk neki, hanem szabadon hagyjuk a hátunkat.
Ezután üljünk egyenesen, két kezünket és a két lábunkat ne tegyük keresztbe.
Mondjuk el az alábbi hívást:

Kérem a Mennyei Atyát, hogy küldje el Mihály Arkangyalt most hozzám.
És kérem a Mihály Arkangyalt, hogy végezzen el rajtam egy mély tisztítást.
Nagyon szépen köszönöm, hála és áldás érte mindenkinek. (Ezt 2x mondjuk el)

Majd várjunk 15-20 percet a széken ülve.
Amikor érezzük, hogy felálhatunk a székről akkor áljunk fel és mehetünk a dolgunkra.

A láthatatlan kezelés közben, ha tudunk akkor figyeljünk belé, engedjük, hogy a gondolataink jöjjenek, de ne kapaszkodjunk beléjük.
Ha tudjuk képzeljük el amint ők dolgoznak rajtunk, Mihály Arkangyalt és angyalai.

Mihály Arkangyal és angyalai a mély tisztítás alatt megtisztítják az aurádat és az elhunyt emberi lelkekeit és démonikus lényektől megtiszítanak és elviszik odá ahová menniük kell.
Utána érezhetőbben jobban fogjuk magunkat érezni.

Mindig mondjunk hálát és köszönetet a tisztítás után.
Ha tehetünk gyújtsunk meg egy teamécsest, míg a tisztítás megy.
Ha ráérünk (nem fontos) és nem sietünk akkor azt az új teamécsest elégethetjük és utána kidobhatjuk.

A gyakorlatot reggel 6 és 22 óra között végezzük el ha tehetjük.

Remélem ezzel a kis gyakorlattal sokat tudtam segíteni embertársaimnak.

Áldást, Szeretetet és Fényt Kívánok Mindenkinek!

3)

A harmadik lépés lenne egy aura és csakratiszító meditáció lenne:

Rövid aura és csakra tisztító meditáció (10 perc):

4)

A negyedik lépés egy csakratisztító meditáció angyalokkal lenne:

Csakratisztító meditáció angyalokkal (10 perc):

5)

Ötödik lépés pedig egy sós vizes spirituális gyógymód lenne:

Sós lábfürdő, mint spirituális gyógymód:

https://www.spiritualresearchfoundation.org/hu/s%C3%B3s-l%C3%A1bf%C3%BCrd%C5%91

Videó:

Ha ezeket elvégezzük teljesen más embernek fogjuk magunkat érezni. Energetikailag tisztának és felfrissültnek.
A gyakorlat sort heti 2x elegengő, pl. kedd-szombat, vagy szerda-vasárnap. Vagy mikor szükségét érezzük akkor végezzük el.

Remélem sokat tudtam segíteni embertársaimnak e cikk megalkotása által.

A cikket írta:

Gabriel Szankz

Videók forrása:

www.youtube.com

 

 

 5,785 total views,  9 views today